2006 reformáció
Áhítat (Mt 9,16-17)
- Részletek
- Írta: Molnár Miklós
Egyházi életünkben új szakasz kezdődik, formai és tartalmi változások hosszú sora előtt állunk. Kezdjük az újat úgy, hogy feltekintünk arra, aki évszázadok távlatából az örök igazságot mindig újként mondja nekünk: Jézus Krisztusra. Példázatában a szakadozó, a foltozgatott és a megújuló életről tanít minket.
Jézus közelében az emberi keretek mindig szűknek bizonyulnak. Ahol Ő jelen van, ott az emberi elképzelésnek, öncélú világosságnak, bűnnek, visszaélésnek előbb vagy utóbb szét kell szakadoznia. Új bort nem képes régi tömlő hordozni. Reformációról, egyházi megújulásról akkor lehet beszélni, ha egy ilyen belső feszítő erő, a Krisztus evangéliumának feszítő ereje működni kezd és szétfeszíti az útjában álló emberi akadályokat. Hiszem, hogy egyházunkban most ez a folyamat indult meg és a külső erők csak segítették radikálisabban és gyorsabb ütemben véghezvinni, ami belülről már megindult. Minden azt mutatja, hogy Istentől, felülről és belülről kaptuk az újat – s ez az új bor, az evangélium, feszítette a régi tömlőt. S a régi tömlő szétszakadt!
A szakadozó életet foltozni nem lehet! Sem szabályrendelet-módosítás, sem kényszer-bűnbánat – sem új jelszavak, sem a múlt szépítgetése itt nem használ. Sőt! Az új posztó inkább kárára van az ó ruhának, mint hasznára. Félre az új foltokkal, melyekkel takargatni akarjuk egyházunk és egyéni életünk tépett-rongyos, szégyellni való ruháját. Félre a mentegetődzéssel, szánalmas védekezésekkel – leginkább pedig azzal, hogy be akarjuk bizonyítani: nem is olyan szakadozott a mi ruhánk, mint amilyennek látszik. Igenis szakadozott! Az emberi nagyravágyás, gőg, hiszékenység és tudatlanság… egyházunk lelki, szellemi és anyagi életének ruháján hatalmas szakadásokat tett. Itt csak egy segíthet rajtunk: a tékozló fiú lelkülete, aki üres kézzel, tépett ruhában, az eltékozolt örökség gyalázatával terhelten érkezik meg szégyenteljes útjáról, s csak egyet tud mondani – de azt halálosan komolyan. Szívem mélyéig megrendülve mondja: „Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened: és nem vagyok immár méltó…”
Ilyen szívből fakadó bűnbánat légkörében halljuk meg a mi Urunk Jézus Krisztus új programját, melyet elénk szab: „Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.” Próbáljuk lefordítani, mit is jelent ez a képes beszéd? Az „új bor”: az evangélium; azaz örvendetes üzenet arról, hogy Isten szereti az embert, hogy bűnbocsánatot és örök életet készített számára; hogy érdemes élni és lehet Istenhez méltó emberi életet élni. Egy szóval: az új bor: maga Jézus Krisztus. Ő az egyház életének egyetlen, s mégis az élet minden területére megoldást hozó tartalma. Csak Őt, mindig Őt, de Őt maradék nélkül és tisztán hirdetni – ez az egyház feladatának tartalmi része. Ezt az új bort, melyet egyedül Isten kegyelme közölhet velünk – „új tömlőbe kell tölteni”. Ez azt jelenti, hogy a tartalomhoz legyen méltó a forma, a belsőhöz a külső, a Főhöz a test. Minden emberi igyekezet, vallásos indulat, magunkszabta keret elégtelen az evangélium hordozásához. Mind ennél sokkal többre van szükség. Arra, hogy tiszta élettel hirdessünk Isten megtisztító kegyelmét, örvendező élettel mondjunk evangéliumot, cselekvő szeretet közben szóljunk az Ő szeretetéről… Nem arról álmodunk, hogy tökéletes egyház hirdet evangéliumot, de az ige mértéket szab elénk: csak a megszentelődés útját járó egyház hirdethet hitelesen evangéliumot. Ezaz az új forma, amely a tartalomtól függ és azt méltóként képes hordozni.
Adjunk hálát azokért a belső és külső erőkért, melyek szétrepesztették a régi tömlőt. Ne foltozgassuk azt tovább, vállaljuk a Dániel imádságát: „Tiéd Uram az igazság, miénk pedig orcánk pirulása” Kezdjünk újat a Krisztusban! Térjünk hozzá, ajánljuk fel Neki újra életünket, hogy kívül belül megújulva tudjuk követni és szolgálni Őt. Egyedül csak őt!
Megjelent a Reformáció c. folyóirat 1956. november 6-10-i számában.
Egy hajdani templomra
- Részletek
- Írta: Csanádi Imre
Nádfödeles pajta, sár-alkotmány lehetett,
mégis szentegyháznak ékesen neveztetett;
áldott áhitatra
magába fogadta
a kis gyülekezetet.
Taposott jobbágyok, német elől szököttek,
török sarcát sínylők, e szent helyre feljöttek;
bocskorban, mezítláb;
szomjúhozva itták
proféták mit hirdettek.
Testben szakadozva, szabadulva gályákról,
szólt hatalmas szóval toprongyos prédikátor:
gátakat sodort már
válaszul a zsoltár,
zúgták mint erős tábor.
Idáig lopózott, itt talált lakozásra
napnyugati Kálvin tilalmas tanítása;
kert alatt toportyán, harsant égő portán
tatár ló vonítása.
Dűlt itt pőre átok álnok urakra,
Ántikrisztus-nyája pilises tar papokra,
aranyozott, fényes,
bálványos-tömjénes
palota-templomokra.
Mi más hajlék volt ez!: puszta négy fal, tapasztott
tojáshéj, akárki melyet földbe taposhat,
hadak tengerében
rút sajka, törékeny,
tárgya minden gonosznak.
Mégis megtartódhat benne becsüld, magyarság,
ország lappangott itt, mikor nem vala ország:
ő árváit Isten
vezérelvén hitben,
lett Bástya és Bátorság.
Két vad pogányt melyet zúzott-facsart mint sajtó,
nép dacolhatott itt, zsidók jaját sóhajtó,
helvét tant citáló,
magára találó,
térdet-fejet nem hajtó.
A Lélek pedig nem adatik másként...
- Részletek
- Írta: Luther Márton
„A Lélek pedig nem adatik másként, egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által, ezzel és ebben, amint Szent Pál [a Római levélben] az előszóban mondja. S a hit sem származhat máshonnét, egyedül Isten igéjétől, avagy evangéliumától, amely Krisztust hirdeti, Isten emberré lett fiát, aki meghalt és feltámadott értünk, amint az a 3., 4. és 10. fejezetben meg van írva. Ezért egyedül a hit tesz igazzá s tölti be a törvényt, mert Krisztus érdeméért adja meg a Lelket. A Lélek pedig víg és szabad szívet szerez, a törvény követelése szerint, így a jó cselekedetek is magából a hitből származnak.”
Bemutatjuk új munkatársunkat: Hirkó Judit
- Részletek
- Írta: Hirkó Judit
1985. június 15-én születtem Budapesten. 2004-ben érettségiztem a László Gyula Gimnáziumban, jelenleg az ELTE-BTK magyar-néprajz szakos, III. éves hallgatója vagyok. 6 éve néptáncolok egy XV. kerületi amatőr néptánccsoportban. Ezenkívül népi éneket tanultam 4 évig, amit idén sajnos abba kellett hagynom.
A XV. kerületben lakom a szüleimmel és 18 éves húgommal, így az itteni református gyülekezet (Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség) tagja (is) vagyok kisiskolás korom óta. Itt id. és ifj. Simonfi Sándor lelkészek szárnyai alatt nevelkedtem, és jutottam el 1998-ban a konfirmációig. 1998-2005 között a gyülekezet énekkarában szolgáltam. Jelenleg két gyülekezet között „ingázom”, bár a szolgálatok miatt most több időt töltök a Pozsonyi úti gyülekezetben. Ide először párommal, Chikány Dániellel jöttem, majd felváltva látogattuk mindkét gyülekezetet, végül, Dani konfirmációja után rendszeresen ide jártunk. Eleinte csak vasárnaponként jöttem, majd néha elkísértem Danit a hétfői beszélgetésekre, és tavaly óta az énekkarban dicsérjük együtt az Úr nevét. Idén szeptemberben kaptam a felkérést egy újabb szolgálatra: vasárnaponként gyerek-istentiszteletet tartok 2-3. osztályos gyerekeknek. Először megijedtem „a feladat súlyától”, de hiszem, hogy az Úrnak célja volt ezzel az életemben, Isten most megállított egy hosszú tévelygésemben, és feladatot mutatott, visszairányított a helyes útra.
„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged.” (5Móz 31,6)
Bízom benne, hogy a vasárnapi szolgálataim nem csak nekem válnak áldássá, hanem Isten által a gyerekeknek is.
Híres francia írók ’56-ról: Sartre és Camus
- Részletek
- Írta: Administrator
Forradalmunk kapcsán a korabeli külföldi közvéleményből szemezgetve ébredünk rá: már akkor, s azóta is megannyi híres ember, művész, politikus vallotta, vallja: ötvenhat világtörténelmi jelentőségű volt.
Nyugat-Európa egyik legérdekesebb visszhangját a párizsi kommunisták és antikommunisták vitái keltették. Közülük is kiemelkedőek Jean-Paul Sartre gondolatai, aki a magyarországi események hatása alatt ébredt rá, hogy a kommunizmus filozófiáját a szovjet elnyomás súlyosan deformálta. Ez a kommunizmus lett „szakításuk” oka Camus-vel, aki bár maga is baloldali érzelmű volt, bátorsága és intellektuális függetlensége miatt sokszor került összetűzésbe sajátjaival.
Az alábbi sorokban e két nagyszerű író elmélkedik az 1956-os eseményekről.
„Egy kommunista vezető valójában egy strukturált pártra támaszkodik, amely legalább elvben biztosítja a tömegekkel való kapcsolatot. De a Párt köddé vált. A központi bizottság rejtőzködik, a militánsok a tűzvonalban felkelők oldalán harcolnak. Amikor Nagy Imrével tárgyalnak, a felkelő csapatok vezetői sohasem a kommunistához szólnak, hanem az átmeneti kormány nemzeti vezetőjéhez. Ez ennek a jó és őszinte embernek a nagy balszerencséje: szubjektíven pártjához hűséges marad; objektíven minden úgy történik, mintha már lemondott volna róla. S a tömeg, aki eddig a fennálló rezsimen belül törekedett több szabadságra, most a neki tetsző rezsim megválasztásának szabadságát kéri.”
„Az orosz csapatok távozása, 31-edikétől hirtelen megkönnyebbülést hozott – az öröm, bánat és erőszak kitörését – s valószínűleg ez okozhatta az ávósok és néhány kommunista lincselését is. […] Előfordult, hogy az orosz katona tétovázott, néha barátkoztak is a lakossággal. Az ávósok sosem; kivártak, pontosan céloztak és lőttek. Ez az, amit a sokaság nem bocsátott meg: a magyarokat, akik fegyvertelen magyarokat lőttek. […] De a történelem ezernyi példáját adja az ilyen lincseléseknek: a hatalom bénasága teszi lehetségessé őket.”
„Senkinek sincs joga azt mondani, hogy a magyarországi események elkerülhetetlenné tették az intervenciót. Senkinek; még azoknak sem, akik eldöntötték.”
„Nyugati kommunisták még sosem voltak ennyire elszigetelve, sosem volt még ekkora zavar bennük, sosem aratott még ilyen zajos győzelmet felettük a jobboldal. […] November másodika, harmadika napjaiban, amikor bejelentette a rádió a szovjet erősítések Magyarországra érkezését, a baloldal embere, a Szovjetunió és a kommunizmus barátai Franciaországban és máshol egy erőszakos hatalomátvétel következményeit méregették, és azt mondták: ez lehetetlen, ezt nem fogják megtenni.
Megtették. De minek a nevében és mit akartak megmenteni?”
Jean-Paul Sartre: Sztálin szelleme
„A szabadság születésnapján minden erőmmel remélem, hogy a magyar nép néma ellenállása folytatódik, még erősebbé lesz, és – a mi hangunk visszhangjaival – egységes nemzetközi véleménnyel bojkottálja elnyomóit. S ha ez a vélemény túlontúl gyarló vagy öncélú is lenne, hogy a mártír népnek igazságot szolgáltasson, ha a mi hangunk is túl gyenge, remélem, hogy a magyar ellenállás addig folytatódik, amíg az ellenforradalmi állam össze nem omlik mindenütt Keleten saját hazugságainak és ellentmondásainak súlya alatt.”
„Idegen tankok, rendőrség, huszonéves akasztott lányok, ellehetetlenített és kigúnyolt munkásbizottságok, kivégzések, deportált és bebörtönzött írók, hazug sajtó, munkatáborok, cenzúra, letartóztatott bírók, törvénykező bűnözők, és megint kivégzések – ez volna a szocializmus, a szabadság és igazság nagy ünnepe?”
„Rákosi és Kádár […] ugyanazon jelet viseli. Egyedül a lecsapott fejek mennyisége különbözteti meg őket, és ha Rákosi mérlege egyelőre nagyobb is, ez nem sokáig lesz így.”
„Az első, ami a parancsuralmi társadalmat meghatározza, légyen szó jobb- vagy baloldali rendszerről, az az egy párt, és az egy pártnak sosem érdeke, hogy önmagát elpusztítsa. Ezért van az, hogy az egyetlen fejlődésre és liberalizációra alkalmas társadalom, az egyetlen, amely kritikai és aktív támogatásunkra érdemes, az amelyik felépítésébe a pártok pluralizmusát is bevonja.”
„A szabadság és igazság fáradhatatlan keresése, az értelmiségi és a munkás közössége […], és végül a politikai demokrácia mint szükséges és elengedhetetlen (bár bizonyára nem elégséges) feltétele a gazdasági demokráciának – ez az, amit Budapest védelmezett.
E nagyszerű felkelő város mindezzel emlékeztette Nyugat-Európát elfeledett igazságára és nagyságára.”
Albert Camus: Kádár a félelem napján
Forrás: Bulletins On 1956 No. 3 –Lee Congdon: The Opinions; Mátyás Imre
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk el, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra.”
Albert Camus: A magyarok vére (részlet)