2007 reformáció
A reformáció hatodik jelmondata
- Részletek
- Írta: Berkesi Gábor
Nem egy fárasztó zsinat tudományos konklúziójaként, hanem személyes megtapasztalások, átélt mennyei-földi lelki élmények hatására fogalmazódtak meg hitvalló eleink ajakán a reformáció jelmondatai.
Az erfurti kolostor fagyos, aszkéta világából egy viharos éjszakán a szinte már őrületig önkínzó Luther Márton a római levél olvasása közben fogalmazta meg az élet örök értelmének két jelszavát: sola Scriptura – egyedül a Szentírás, sola fide – egyedül a hit által van értelme, tartalma létünknek. „Az igaz ember hitből él.” (Róm 1,17)
Szolnok város főterén vasárnap délelőttönként Máhmud bég nagy kegyesen megengedte, hogy a rab Szegedi Kis István igét hirdethessen. Az ablaktalan pincei cellából napfényre hozott félvak, gondozatlan, ápolatlan nagy műveltségű prédikátor ott és akkor döbben rá Keresztelő János szava igazságára: „Neki [Jézusnak] növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom” (Ján 3,30). Ő ott is, akkor is Jézust hirdeti, a szabadítót. Nem önmagát sajnáltatja, nem lázít a török ellen, Jézus az igehirdetésének alapja. Solus Christus – egyedül Krisztus által.
A Szentírással táplálkozva, Jézust teljes szívvel elfogadva döbbent rá Zürich prédikátora, Zwingli Ulrich arra, hogy életünket nem az egyházi hagyományok merev, makacs betartása tartja meg, hanem egyes-egyedül az örökkévaló, kegyelmes Isten. Nem attól lesz hiteles keresztyén, hogy nagyböjt idején nem eszik húst hat hétig. Ezért is fogadta el könyvkiadó barátjától – sokadmagával – vacsorára a virslit. Isten örök kegyelme, megújuló amnesztiája éltet, bátorít. Sola gratia – egyedül kegyelem által.
Amikor a genfi Nagytanácsban valaki megkérdezte Kálvin Jánost az élet értelme felől, ő kis gondolkodás után így felelt: Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség. Nem csupán mondta, de élte is, és Nyugat-Európa soha nem látott, hitbeli, gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődésnek indult.
A nem hivatalos hatodikat egy felvidéki magyar ember írta, fogalmazta Heidelbergben euforikus, szinte önkívületi állapotában, megfeszített szellemi munkája végeztéül. Énekeskönyvünkben a 150. zsoltár után közvetlenül olvashatók a következő sorok:
„Mind a százötven zsoltár szövegét magyar nyelvre fordította Marot Kelemen és Béza Tódor francia verseiből 1606. március 9. és május 24., valamint szeptember 1–23. napjai közötti időben, tehát nem egészen száz nap alatt Szenci Molnár Albert (1574–1634). Munkájának végeztével ezt írta naplójába: »Laus viventi Deo« (Dicsőség az élő Istennek!)”
Mennyi szenvedés, nélkülözés árán készült el a zsoltárfordítás, mégis Szenci Molnár Albert nem magáról beszél, távol áll tőle a beteges öndicséret. Nem ő, a fordító a fontos, hanem az éltető, erőt adó kegyelmes Úr. Tanít ez a jelmondat élni, önmagunknak az életben helyet találni, légvárak helyett biztos jövőt látni, lehiggadni, bölcsebben értékelni, állandó zokszavak helyett a kicsit is megköszönni, a sokért nagy hálát mondani. A Baár-Madas Református Gimnázium címerében is olvasható a jelmondat: Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek.
Minden tanító...
- Részletek
- Írta: Luther Márton
„Minden tanító saját állításait a Szentírással mint mindennél világosabb és megbízhatóbb írással kívánja igazolni, és azt óhajtja, hogy saját írásait az erősítse és magyarázza meg. De senki nem igazolhat egy homályos kijelentést egy még homályosabbal; ezért azokról itt nyerjünk ítéletet. Egyedül a Szentírás minden írás és tanítás igazi ura és mestere a földön. Ha ezt nem ismerjük el, akkor mire jó a Szentírás? Minél inkább elutasítjuk azt, annál inkább beérjük emberek könyveivel és emberi tanítókkal.”
Könyörgés a végső órán
- Részletek
- Írta: Luther Márton
Mindenható örök irgalmas Úristen! Szeretett Jézus Krisztus Atyja! Bizonyosan tudom, hogy megtehetsz és megteszek mindent, amit ígértél. Te nem tudsz hazudni, szavad igaz. Kezdetben megígérted nekem egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust.
El is jött és megváltott ördögtől, haláltól, pokoltól és bűntől. Kegyelmes akaratodból még nagyobb bizonyosságomra megajándékoztál a keresztség és az úrvacsora szentségével is. Bennük bűnbocsánatot, örök életet és mennyei javakat kínáltál nekem. És mert megkínáltál, éltem is velük. Hitben egészen igédre hagyatkoztam, és meg is kaptam azt, amit ígértél. Nem is kételkedem abban, hogy teljesen bizton békén vagyok ördög, halál, pokol és bűn ellen. Ha isteni akaratodból ez az én végső órám, akkor igédben bízva békén, örömmel távozom innen, mert tudom, hogy az örök életet adod nekem. Atyám, kezedre bízom lelkemet. Te váltottál meg engemet, hűséges Istenem.
Luther Márton halálos ágyán mondott imádsága
Isten igazsága
- Részletek
- Írta: Luther Márton
Valóban rendkívüli lelkesedés fogott el Pál Római levelében megértése iránt. Addig sem hagyott hidegen, de egy mondat az első fejezetben mindig utamban állt: „Mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne” (Róm 1,17). Mert gyűlöltem azt a szót: „Isten igazsága”, amelyről az addigi magyarázatok és az összes tanító szokása szerint azt tanították nekem, hogy filozófiailag kell érteni, a formális vagy aktív igazságra vonatkoztatva – amint nevezték –, ami azt jelenti, hogy Isten igaz, és megbünteti az istentelen bűnöst.
Bár mint szerzetes, szégyen nélkül éltem, éreztem, hogy bűnös vagyok Isten előtt, és nagyon nyugtalan volt a lelkiismeretem. Nem tudtam elhinni, hogy megelégszik az én elégtételemmel. Nem szerettem, sőt gyűlöltem az igaz Istent, aki megbünteti a bűnösüket, és titokban – talán istenkáromló módon – nagyon morogtam, haragudtam Istenre, és azt mondtam: „Mintha tényleg nem lenne elég, hogy a szerencsétlen bűnösök az eredendő bűn miatt örökre elvesztek, hogy a balsors minden fajtája összetöri őket a Tízparancsolat törvényén keresztül is fenyeget minket igazságával és haragjával.” Így dühöngtem forrongó és nyugtalan lelkiismerettel. Mindamellett sürgetően kopogtattam Pálnál azon a helyen, a leghevesebben vágyódva arra, hogy megtudjam, mit akart mondani.
Végül Isten kegyelme révén, éjjel-nappal elmélkedve felfigyeltem a szavak szövegösszefüggésére, tudniillik arra, hogy: „Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne, ahogyan meg van írva: »Az igaz ember pedig hitből fog élni.«” Akkor kezdtem el megérteni, hogy Isten igazsága az, amely által az igaz él, Isten ajándéka, vagyis a hit révén. És ez az értelme: Isten igazsága az evangéliumon keresztül jelent meg, azaz ez passzív igazság, amellyel az irgalmas Isten minket hit által igazít meg, amint meg van írva: „Az fog élni, aki a hit által megigazult.” Itt éreztem, hogy teljesen újjászülettem, és magába a paradicsomba léptem be a nyitott kapukon át. Az egész Szentírás teljesen új arcát mutatta nekem. Emlékezetből azonnal végigrohantam a Szentíráson. Más kifejezéseknél is hasonlatosságot találtam, mint Isten munkája, azaz amit Isten bennünk tesz, Isten hatalma, amellyel erőssé tesz minket, Isten bölcsessége, amelylyel bölccsé tesz minket, Isten ereje, Isten szabadítása, Isten dicsősége.
És dicsőítettem a számomra legédesebb igét olyan nagy szeretettel, amellyel előzőleg gyűlöltem a szót: „Isten igazsága”. Így az a páli igehely számomra valóban a paradicsomhoz vezető kapu volt.
A gyermekekről…
- Részletek
- Írta: Horváth Éva
„A tegnap elmúlt, a holnap még nincs itt – ma segít az Úr.”
1993 tavaszától új időszak jött el gyülekezetünk életében. Beindultak a vasárnapi gyermekfoglalkozások, amelyhez lelkipásztorunk családja, s néhányunk gyermekei – kezdetben 10-12-en – adták az alapot. Néhány év múlva presbitertársaim és gyülekezetünk felcseperedő gyermekei számára kettő, majd három csoportban is lehetett foglalkozásokat tartani az istentisztelettel egy időben. Mára ők az ifjúsági bibliaórák, istentiszteletek látogatói – néhányan elköltöztek, de kevesen vannak, akikről semmit nem tudunk.
Tudjuk jól: évről évre egyre kevesebb gyermek születik. Az utóbbi években gyülekezetünkbe – Istennek hála – (a felnőtt konfirmáció révén is) több fiatal házaspár került. Közös örömünkre sokuknál gyermekek is születtek, akiket rendszeresen elhoznak vasárnaponként a legkisebbek csoportjába. Hála, hogy van utánpótlás. És de jó, hogy közben sem állt le az élet: az iskolai hittanos gyerekek közül az utóbbi években többen már vasárnaponként járnak hozzánk, s így gyarapítják a konfirmálók táborát is.
A kilencvenes években lehetőség nyílt hittancsoportok szervezésére önkormányzati iskolákban. 1994-től egyházközségünk körzetében található általános iskolákban is fokozatosan elkezdődött ez a munka – az évek során hitoktatóink, segédlelkészeink végezték ezt a nem könnyű háttérmunkát. Könnyű elképzelni, hogy napközi idejében (esetleg után), amikor az osztálytársak játszanak, levegőznek vagy éppen tanulnak, nem egyszerű dolog a gyermekek érdeklődését hétről hétre fenntartani. S egy nem kötelező „órától” sok minden elvonhatja a figyelmet.
Engem Isten akkor hívott el erre a feladatra, amikor már egy ideje elakadt ez a munka, s nem volt, aki vállalja. Előtte mintegy három évig vasárnaponként csoportot vezettem, három lányom mellett pedig főállású anya voltam 15 évig. 2002 áprilisától bízott meg gyülekezetünk presbitériuma, miszerint gyermekmissziós vezetőként feladatom lett iskolai hittancsoportok és a vasárnapi iskola szervezése – gyermekdélutánok, nyári táborok, stb. A kezdeti nehézségek között éreztem Isten hatalmas erejét, amire igen nagy szükségem volt és van azóta is, hiszen minden év egy új kezdet. Az elmúlt évek során egyrészt sikerült többnyire jó kapcsolatot kialakítani az iskolák pedagógusaival, ám a megfelelő időpont megtalálása a hittanfoglalkozás számára legtöbb helyen egyre nehezebbé vált. Mivel iskolába egyre kevesebb gyermek jár, az intézmények között verseny alakult ki, ezért többek közt egyre több szakkör indításával szeretnék vonzóbbá tenni profiljukat. Mégis, Isten kegyelméből hét közben idén mintegy száz gyerekkel találkozhatok hittanfoglalkozásokon – ha nem is mindig olyan nyugodt körülmények között, mint a Pozsonyi úton. Nagy öröm, hogy a felső tagozatossá vált gyerekek többsége eljár ide összevont órára péntekenként (ők vasárnap még nem jönnének), ahol három órától egymással is megismerkedve, közösen folytathatjuk Istenünk megismerését, s együtt dicsérhetjük Őt. A következő évben pedig többen közülük – az ugyanezen időben folyó konfirmációi előkészítőbe járhatnak majd. Addigra már otthonosabban mozognak (egy)házunk tájékán.
Nagy öröm az is, hogy az évek során több nagyifis és szülő bevonásával lehetett gyermekdélutánokat, kirándulásokat, nyári táborokat tartani. De a sok felejthetetlen „alakítás” történetek eljátszásánál, szeretetteljes készülődés kézműveskedéshez, játékhoz, ünnepi alkalmainkhoz, mennyi közös élmény őszi és tavaszi egész napos családi kirándulásainkon, táborokban… S tudom, bármilyen csekély, vagy kevésbé csekély mértékben (egy paraván elkészítése, sütemény, stb.) tudott is hozzátenni valaki valamit ehhez a munkához, mindig nagy örömet jelentett annak is, aki tette azt. Dicsőség legyen Istennek mindenért!
Erre a félévre is tervezünk közös programokat: november 3–4-én Egerbe és környékére szeretnénk kirándulni – gyerekek és szülők egy nagy autóbusszal vágunk neki a kétnapos programnak. Több új hittanos jelentkezett erre a családi hétvégére, s reméljük, szépen sikerül majd. Ha Isten segít, lesz egy gyerekdélutánunk is advent első vasárnapja előtt, családi karácsonyi ünnepélyünket pedig december 23-án szeretnénk megtartani templomunkban.
Vasárnaponként idén négy csoportban foglalkozunk jelenleg kb. ötven gyermekkel.
Az óvodásokat Berkesi Anna tanárnőhöz várjuk, az alsó tagozatosokkal idén én foglalkozom, az ötödik-hatodik osztályosokkal Balaskó Anikó tanárnő, a hetedikesekkel Dobos András segédlelkészünk. Hét közben pedig hét önkormányzati iskolában a jelenlegi 13 csoportot Isten segítségével jómagam vezethetem. Természetesen mindegyik csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni, szeretettel hívjuk a gyermekeket.
Köszönöm a gyülekezet imádságát, anyagi és másnemű támogatását! Köszönöm a munkatársak odaadó szolgálatát, mely Istentől kapott feladat és lehetőség mindannyiunk számára. Maradjon velünk az Ő kegyelme, hogy országát munkálhassuk, s hogy az Ő nevének dicsőséget szerezhessünk.
Beszámolómat Kálvin A genfi egyház kátéja c. munkájának első két kérdés–feleletével zárnám:
– Mi az ember életének fő célja?
– Az, hogy az ember Istent, ki őt teremtette, megismerje.
– Mi alapon s miért mondod ezt?
– Mivel Isten minket azért teremtett és helyezett ebbe a világba, hogy bennünk megdicsőíttessék. És bizonyára méltó dolog, hogy életünket, melynek Isten a kezdete, az ő dicsőségére fordítsuk.