„Szikla volt, hegycsúcs, világítótorony…”
„A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”
Kodály életének, munkásságának jelentőségét nagyon kevesen ismerik és fogadják el. Pedig ő az, aki egy egész népet megtanított énekelni. „Milliókra költötte dús élte kincsét, s akármerre jártunk vele: ezek a milliók tisztelettel, s mi több, szeretettel köszöntötték” – írta róla egyik tisztelője.
Kodály Zoltán Kecskeméten született egy vasutas család második gyermekeként. Már gyermekkorában megmutatkozott zenei érdeklődése. A nagyszombati érseki főgimnázium tanulójaként kitűnően végezte el az iskolát. Egyszerre két egyetemre is jelentkezett és felvették mindkét helyre. Párhuzamosan járt az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) magyar-német szakára és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára. Szülei örömére az egyetem után rögtön ledoktorált. A doktori disszertációjának címe: A magyar népdal strófaszerkezete. 1910-ben feleségül vette Sándor Emmát, aki több évtizeden át hűséges társa. Ekkor kötött életre szóló barátságot Bartók Bélával is. Tanított a Zeneakadémián, az MTA tagja, később elnöke is volt. A kor legismertebb külföldi zeneszerzőivel, előadóművészeivel tartott szoros kapcsolatot.
1923-ban készült el az egyik oratórikus műve, a Psalmus Hungaricus. Utána szinte ontja magából a darabokat. Olyan remekműveket komponált, mint a Budavári Te Deum, Missa brevis, Háry János, Székelyfonó, Marosszéki táncok, Galántai táncok.
A kodályi életmű igen sokoldalú. Bartók Bélával együtt fáradságot nem kímélve gyűjtötték és mentették meg a magyar nép szebbnél szebb népdalait. Ő maga sajátos dallamvilágot teremtett. Hatott rá mind a magyar népzene, mind a reneszánsz, a barokk, a romantika és az impresszionista zeneszerzők életműve. Egyszer így nyilatkozott: „Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a vojtják, a cseremisz fogja, másikat pedig Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem egy ide-oda hánykódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld?” Ez a gondolatsor a termékeny művészi pálya ars poeticus összegzése is lehetne. Mint irodalmár ismerte a magyar költészet nagyjait (Janus Pannoniustól egészen Weöres Sándorig dolgozott fel verseket) és a balladákat is, amelyek megjelennek különböző darabjaiban. Világműveltsége is számottevő volt. Ismerte a Bibliát, a genfi zsoltárokat, a gregoriánt, és a világirodalom legnagyobb költőit. Példaadó élete volt. Fellendítette a magyar zenei életet. Ebben nagy segítségére voltak barátja, Bartók Béla és tanítványai: Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Gárdonyi Zoltán.
Így vallott róla Szabolcsi Bence: „A szikla volt ő számunkra, a hegycsúcs, a világítótorony, mely egy elsötétedett világ zűrzavara felett egyszerre mutatott az igazi Magyarország, az igazi Európa és a teljes nagyvilág felé.”