A betlehemi mezőn nyájat őrző pásztoroknak Jézus Krisztus születésének éjjelén megjelent az Úrnak angyala: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet…: született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus…” (Lk 2,10-11). Elmentek, megtalálták, és visszatérvén dicsőítették az Istent. A csillag nyomán megtalálták a zsidók királyát a napkeleti bölcsek is, leborultak és kincseiket kitárván, ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát (Mt 2,9-11).
Ha a messzi földről jött bölcsek ilyen ajándékokat hoztak a számukra ismeretlen királynak, mi, mai hívő keresztyének, akik tudjuk, hogy Ő a világ Megváltója, aki azért jött e világba, hogy önként „életét adja a juhokért” (Jn 9,11), hogy életünk legyen és bővölködjünk, mi mit viszünk, adunk HÁLÁBÓL? Hiszen Ő előbb szeretett minket! Tartozunk, hogy az „erőtelenek erőtelenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk” (csak!) (Róm 15,1). Bár erőtlenségek, bajok, szenvedések sajnos az élet számos területén szinte tolulnak elénk – elég körülnéznünk az utcákon, aluljárókban, kinyitni a tévét, rádiót –, a mi munkánk elsősorban az idősek, betegek, magányosok, gyászolók és egyéb nehézségekkel küzdők felé irányul, mivel a gyermekekkel, ifjúsággal való törődés más, az arra a munkára kegyelmi ajándékot kapott testvérek gondjaira bízatott. „A kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek” (1Kor 12,4-5). A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr (Róm 12,6-7).
„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” Igyekszünk figyelemmel kísérni – elsősorban az előbb említettek körébe tartozó – testvéreink helyzetét látogatásokkal, telefonhívásokkal, istentiszteletre és a bibliaórára való szállítással, orvoshoz kíséréssel, kisebb otthoni segítéssel, súlyos betegek esetén akár ottalvással, huzamosabb időre segítő keresésével, otthoni ápoláshoz szükséges segédeszközök kölcsönzésével. (Sajnos, nem mindig kaptuk vissza ezeket, pedig egy másik betegnek szüksége lehetne rá…). Karácsony előtt pedig ajándékcsomagok tartalmának beszerzésével, összeállításával, elvitelével igyekszünk könnyíteni, segíteni, vigasztalni, „könnyet törölni, sebet kötözni”. Súlyos betegek költséges gyógykezelését is törekszünk támogatni. Évek óta viszünk úrvacsorát ünnepekkor vagy külön kérésre kórházba, lakásra.
Sajnos, sokszor csak késve – többször csak utólag – szerzünk tudomást megbetegedésekről, kórházi ápolásra szoruló stb. testvérekről, akiket így nem tud(t)unk meglátogatni. Ezúton is kérjük, értesítsenek bizalommal, hogy meglátogathassuk, vagy telefonon hívhassuk, ki mit vesz szívesebben segítségként, vigasztalásként, hogy – tőlünk telhetően – cselekedetekben is eleget tehessünk Urunk szavának: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok.” (Jn 13,34-35)