Lorántffy Zsuzsanna (Ónod, 1600 körül – Sárospatak, 1660. április 18.)
Lorántffy Mihály zempléni nagybirtokos főnemes és Zeleméri Borbála leányaként Ónod várában született 1600-ban. A család 1608-ban költözött Sárospatakra, ekkor lett a családé a pataki uradalom. 9 éves volt, amikor meghalt édesanyja, 14 évesen pedig elvesztette édesapját is. 16 évesen, 1616. április 18-án ment férjhez a 23 éves borsodi főispán, ónodi kapitány Rákóczi Györgyhöz.
A házaspár rövid szerencsi tartózkodás után Sárospatakra költözött. Házasságukból négy fiúgyermek született, kettő kisgyermekként, Zsigmond pedig 30 évesen meghalt, így csak György érte meg a felnőtt férfikort. 1630-ban I. Rákóczi Györgyöt erdélyi fejedelemmé választották, és a következő évben a család Erdélybe költözött, de a fejedelemasszony ezután is sokat időzött Sárospatakon. Férje oldalán tevékenyen részt vett a a fejedelemség és a családi birtokok kormányzásában.
Kitűnő gazdaként és kertészként irányította az uradalmak gazdasági vezetését. A termelési módokra – földművelés, baromfitenyésztés, bányászat, kertészet – való felügyelet, a termények kereskedés útján főleg Bécsbe és Konstantinápolyba történő értékesítése, a nagyszámú kezelőszemélyzet – tiszttartók, ispánok, cselédek – szigorú ellenőrzése kizárólag a fejedelemasszony feladata volt. Rákóczi, leveleiben joggal nevezi hűséges "gazdasszonyá"-nak.
A fejedelemasszony különös szervezőkészségének adta tanúbizonyságát férjének felső-magyarországi hadjáratában (1644-1645). Ekkor a kormányzást György fia vitte, ő pedig fogadta a csapatokat, és azokat a férje után küldte, továbbá gondoskodott a várak felügyeletéről, az Erdélybe küldött foglyok ellátásáról, a hadak pontos fizetéséről.
A sokrétű teendői mellett nem hanyagolja el a szellemieket sem. Nagy pártfogója a kálvinista egyházi és iskolai intézményeknek. Az áldott kedélyű, vallásos, művelt nő mindig figyelemmel kísérte és gondoskodását kiválóan terjesztette ki a kálvinista és tanügyi viszonyokra. Különösen szívügye volt a pataki kollégium sorsa. A sárospataki kollégiumon kívül hathatós támogatásban részesítette a debreceni, nagyváradi, kolozsvári és gyulafehérvári református főiskolákat is.
Férje I. Rákóczi György 1648. október 11-i halála után – akinek rideg lelkületét, olykor mértéktelen haragját sokszor enyhítette gyöngédségével – Zsigmond fiával Sárospatakra költözött, erre az időre esik a kollégium virágkora. Élete alkonyán majdnem kizárólag a jótékonyságnak, a református vallásnak és a sárospataki főiskolának szentelte munkásságát, de emellett 1657-ben román iskolát hozott létre Fogarason. Kitűnő, jól fizetett hazai és külföldi tanárokat, professzorokat hívott meg (pl. 1650-ben Comeniust). A szegényebb tanulók részére intézeteket létesített, amelyekben gondoskodott ellátásukról. Ösztöndíjakat alapított a jeles tehetségű növendékeknek angol és holland egyetemeken való teológiai továbbképzésére. A tudósokat előszeretettel hívta meg asztalához és buzgón vett részt teológiai vitáikban.
Mindig hozzájárult felekezete lelkészeinek dotációjához, templomainak emeléséhez, nagyobbításához, megújításához; anyagilag és befolyása latba vetésével. A református teológiai írókat pártolta műveik kiadásában. Rendelkezésükre bocsátotta a sárospataki 1651-ben alapított családi és a gyulafehérvári fejedelmi nyomdát, valamint mindenfelé terjesztette könyveiket.
Tíz éven keresztül harcolt a presbiteriánusok élén (akik az egyházban a gyülekezet összességének autonómiájáért küzdöttek) az episcopalisták ellen (akik a püspöki hatalom hierarchiáját akarták megvalósítani). E szabadszellemű törekvései miatt sok gyűlöletes rágalmat kellett elszenvednie ellenségeitől. A fejedelemasszonyt máig nagy tisztelet övezi. Számtalan szobrot állítottak emlékének, több oktatási intézményt neveztek el róla.
