A barátság az egyik legősibb és legfontosabb – isteni és – emberi kapcsolat. Megkockáztatom, hogy még a párkapcsolatot is megelőzi. Ehhez képest mégis kevés szó esik róla. Ezt gyógyítandó, az idei ifitáborunkban egy hétig erről beszélgettünk. A barátságot elsősorban gyakorolni kell, mégis vannak olyan elméleti alapvetések, amelyek betartásával időtálló és tartalmas lesz. Ezeket próbáltuk ebben a hétben magunkévá tenni, és ezekhez igazodva igyekeztünk formálni egymást.
Augusztus 2-7. között a Dunakanyar északi részén fekvő Pilismarót volt a bázisunk, ahonnan kiindulva tettük még emlékezetesebbé a hetünket: kirándulással a Börzsönybe, Esztergomba, a Szentendrei-szigetre és szép felvidéki helyekre (Zselíz, Léva, Hontvarsány), illetve diakóniai munkával és műsorral a dunaalmási szeretetotthonba. Ezen kívül előadásokban, áhítatokban és filmklubokban mint elméletet, és társasjátékkal, közös munkával és beszélgetésekben mélyítettük a barátságot mint gyakorlatot.
Általában az elméleti részek minden diszciplínánál könnyen felejthető elemekből állnak, de Pál apostol útmutatása a barátságra alkalmazva igazán maradandó: „Öltözzétek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is; mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele.” (Kol 3,12-14) Az Isten és ember közötti helyes viszonyt is lehet értelmezni barátságként, melyet Jézus is kiemel: „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura: titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon: hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 15,12-17) Ezt bizonyította a Mester is, amikor barátja, Lázár feltámasztásával (Jn 11) aláírta a halálos ítéletét (ti. ennél az eseménynél határozzák el Jézus megölését).
Ezeknek a parancsolatoknak tárgyalása és komolyan vétele volt az, ami az ifitáborunkat felejthetetlenné tette. Ebből a szemszögből elemeztük Mel Gibson Az arcnélküli ember című filmjét és a Jack Nicholson alakította McMurphy szerethető szélhámosságát a Száll a kakukk fészkére című opusban. Ilyen lelkülettel fogadtuk a pilismaróti lelkésznőt, Nagy Katalint, aki a Pozsonyi úton is szolgált gyakorta, hogy tartson ifit nekünk. Így gondoskodtunk egymásról, amikor főztünk, terítettünk. Ezzel a szeretettel adtunk elő ifjúsági dalokat a dunaalmási fogyatékosoknak és mentünk segíteni az építkezési munkálatokban. Ilyen szeretetet adtunk és kaptunk Kisorosziban, ahol kalákáztunk és úsztunk, de ugyanezt érezhettük, amikor a felvidéki Zselízen a Franz Schubert Múzeum kedves idegenvezető hölgyének szeretetteljes szavait hallgattuk. Így tudtunk csak beszélni egymásról a tábor végi „morzsaszedegetéskor”, de a jézusi parancs betartása nélkül nem ülhettek volna az illetéktelen sofőrök két kocsink volánja mögé, és nem tudtak volna a többiek sem elviselni engem, a kicsit bohó(c) ifivezetőjüket. Istennek legyen hála a barátságért!
