Húszéves a Presbiteri Szövetség
Hálaadó jubileumi istentiszteletet, majd nyilvános elnökségi ülést tartottak október 10-én vasárnap a Budapest-Kálvin téri református templomban a Magyar Református Presbiteri Szövetség húsz évvel ezelőtti megalakulását ünnepelve. A presbiterekre sokszor úgy tekintünk, mint mérőemberekre, hiszen ők tartják számon a gyülekezetet, ők emlékeztetik a lelkipásztorokat és a gyülekezeti munkásokat, ők viselnek gondot az anyaszentegyházra, megszámolják a perselypénzt, jegyzik az úrvacsorázók számát, elkészítik a választói névjegyzéket, számon tartják és felügyelik az egyházi ingatlanokat. Szabó István püspök figyelmeztetett, hogy hálát kell adni azokért a presbiterekért, akik kérés nélkül is (de nem meghatalmazás nélkül), akik buzdítás nélkül is (de nem elhivatás nélkül) végzik ezeket a szükséges és fontos munkákat. Óvott attól, hogy csupán egyfajta „technikai menedzserként” tekintsen bárki is a presbiterekre, hiszen Istentől nemcsak ezek miatt a munkák miatt kapnak mértéket – a presbiteri szolgálatra elhívottak jóllehet mérőemberek, ugyanakkor mértékemberek is! A presbiterek azért mértékemberek, mert életükkel, magatartásukkal hiteles bizonyságtevői lehetnek Isten átformáló, megmentő szeretetének:
Református üdülőkbe mehetnek az otthontalan kolontáriak
Kétszáz iszapkárosultnak nyújt átmeneti otthont a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A balatonfenyvesi és a balatonszárszói református üdülőkben tudják elhelyezni az otthonukat elhagyni kényszerült családokat. A családok fűtött szobákban, teljes ellátással kerülnek elhelyezésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat az iszapkatasztrófa másnapján gyűjtést indított és kedden csaknem kétmillió forint értékű gyorssegéllyel segítette a bajbajutottakat. A Dunántúli és a Dunamelléki Református Egyházkerület minden gyülekezete az október 17-i vasárnapi teljes perselypénzt az iszapkárosultaknak ajánlotta fel.
A cigány társadalom a jövő egyházának része
Legyen gazdája a cigányokkal folyó munkának, a cigányok között végzett szolgálatnak a református egyházban – ez az egyik legfontosabb gondolat a szerdán megalakult Református Cigánymissziós Tanács létrehozása mögött. A testület feladata az lesz, hogy összefogja a cigányokkal kapcsolatban jelenleg már működő kezdeményezéseket, ösztönözzön, koordináljon és irányt is mutasson. A tanács nem szaktestületként működik majd, de szakértőket fog felkérni az egyes feladatok, a problémákra adandó válaszok konkrét kidolgozására.
Múltfeltárás: megalakult a Tényfeltáró Történész Bizottság
A hosszas előkészítést követően szerdán konkrét fázisába értek a Magyarországi Református Egyház előző rendszerbeli múltfeltárással kapcsolatos törekvései. Az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsa szeptember közepi döntését követően szerdán megtartotta alakuló ülését a Tényfeltáró Történész Bizottság. A háromfős testület feladata lesz annak vizsgálata, hogy a rendszerváltás előtt időszakban milyen tevékenység folyt és milyen elnyomó mechanizmusok a működtek az egyházzal kapcsolatban. A munka nem ügynöklisták összeállítására és publikálására irányul, hanem annak megértésére, mi, hogyan és miért történt.