Nincs még egy olyan keresztyén szimbólum, amely annyira elterjedt, ismert lenne, mint a kereszt. Folyamatosan jelen van életünkben, mindennapjainkban: szófordulatainkban, ékszerként a nyakunkban, díszként a falunkon, a közlekedésben, a természetben, a tárgyakban, akár játékokban is. Lehet jelkép, de lehet hitünk lényegének hordozója is. Megkerülni nem lehet, és nem is tudjuk. A kereszt mindig emlékeztet Krisztus megváltására, halálára és feltámadására. Mindig utat mutat, figyelmeztet, összeköt, állásfoglalásra késztet. Vegyük észre mindennapjainkban is, legyen életünkben is központi szerepe, mutassa számunkra is az utat Jézus Krisztus felé.
„Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes kiszolgáltatottságnak és elhagyatottságnak ama metszéspontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.
Az első kereszt a gyermekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. A harmadik a felnőttkor keresztje, minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Most kell leginkább ellenállni a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Az utolsó kereszt az öregkoré. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A másik a jobb, a harmadik a bal latoré. Jézus barátságába fogadja a jobb latort, de egyetlen ítélkező szava sem volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt - valamennyiünkért. A kereszt az egyedül lehetséges haza jóhíre.” (Pilinszky János)