Ezt a mondatot a Badalói Református Egyházközség fiatal lelkipásztora mondta április 3-án a vasárnap délelőtti istentisztelet hirdetésében, ifjúságunk hétvégi tevékenykedésének igazolásaként.
Volt munka és kapcsolat – tehát mentünk. Sápi Zsolt tiszteletes urat gyülekezetünk ifjúsága már jól ismerte, nem kevésbé azt a szolgálati lehetőséget, amit Kárpátalján biztosított számunkra. Két éve kezdtük meszeléssel és kerítés-festéssel Mezőváriban, most pedig Badalón folytathattuk a munkánkat.
Az energikus lelkész az új presbitériummal egyetemben reményteli jövőt lát. Ennek fényében valódi, élő közösséget igyekeznek kovácsolni minden szinten a gyülekezetben, de a faluban is: a már felavatott Petőfi-emléktábla (hiszen a híres költő megpihent itt), az épülő játszótér a frissen kitakarított parókia udvarán (21 konténernyi szemetet szállítottak el onnan), a gyülekezeti ház átalakítása a falusi ifjúság céljaira, a templom leszigetelése, a nagy nyomorban élő cigányok számára létesített missziói állomás jelzi, hogy valóban van munka. Mindemellett igyekeznek kapcsolatokat fenntartani nemcsak helyi szinten, de határon innen is, hiszen már készülőben van, hogy aláírják a szomszédos Szatmárcsekével a testvér-települési okmányokat. A két falut csak a Tisza és az emberi kézzel gyártott határok választják el egymástól. A réges-régen működő komp erre az alkalomra ismét rendeltetésszerűen működne, hiszen a folyó közepén köttetne meg az esemény.
Mi tehát szemtanúi és részesei lehettünk annak a folyamatnak, amit lüktetésnek lehet nevezni. A keresztyéni vendégszeretet, a munkánkra való odafigyelés a kárpátaljaiak részéről megható volt. Így nagy iramban (és jó minőséggel) készültünk el a ránk bízott festéssel és meszeléssel, valamint a kukoricakóró kivágásával és eltüzelésével. Ily módon tapasztalhattuk meg, hogy milyen az, amikor több mint húsz fiatal őszintén és fortissimóban dicsőíti Megváltóját, és valódi létkérdés számukra az Ige. Hatalmas, felemelő élmény volt vasárnap zsúfolásig tömött templomban szolgálni verssel, bizonyságtétellel, énekkel, és érződött a hálás viszontszeretet az atyafiakon.
Ami igazán elgondolkodtatóvá teszi mindezeket az az, hogy nem gazdag emberek alkotják a badalói eklézsiát, de mindenki odateszi azt, amije van. Ezt bárhol meg lehetne tenni (már ami az emberi részt illeti) és működne (ahogy Mezőváriban is tapasztaltuk, amikor vasárnap meglátogattuk az ottani cigánymissziót és cigányóvodát). Itt is a Pozsonyi úton. Nekünk sincs sok pénzünk, de amink van, azt felhasználhatjuk Isten dicsőségére és a befektetett munka és idő a sokszorosát hozná vissza.
A hétvége nemcsak testi szempontból volt gazdagító (bőséges étkezések): lelkiekben is úgy dúskáltunk, hogy igen nehéz volt búcsút inteni annak a helynek, ahol az Isten Szentlelke oly erősen fúj.
(kép: badalo.jpg vagy badalo2.jpg)