Gyermekkorom vasárnap reggelei élénken élnek emlékezetemben. Azok a vasárnapok voltak a legizgalmasabbak, amikor nagyanyámmal a templomba mehettem. Büszkén, ugyanakkor megilletődve lépkedtem vele a falu túlsó végén álló templomunkba.
Emlékszem, sokan összegyűltek már akkorra, mire mi oda értünk, de nagyanyám helyét senki nem foglalta el. A nénik örömmel üdvözölték egymást, és állapították meg időről-időre, milyen nagyot is nőttem. A kétkezi munkában elaggott tekintetek érdeklődéssel fordultak egymáshoz, hogy megvitassák, ki halt meg, ki született, ki házasodott, betegedett meg, vagy éppen érte baleset. Fontos tájékozódási helyszínül is szolgált Isten háza.
A falusi embereknek abban az időben „szent” volt Isten rendelkezése, amely szerint a hetedik napon pihenjenek meg. Számukra valóságos ünnep volt a vasárnapi istentisztelet; a férfiak kalapban, öltönyben, a nők fejkendősen igyekeztek a lelki táplálékért hétről-hétre.
Én akkoriban nem sokat értettem a lelkész igehirdetéséből, és a körülöttem ülő nénik éneklését is inkább kántálásként vagy sipákolásként éltem meg. Ennek ellenére úgy éreztem, valami fontos dolog történik velem.
Hazamenve a családi Bibliát bújtam nagyanyámnál, amelynek megsárgult évszázados lapjai különös kincset jelentettek számomra. A vasárnap valami más volt, mint a hétköznapok.
S hogyan telik el egy vasárnap napjainkban?
Az üzletek nyitva állnak, hiszen hétvégén több idő jut a vásárlásra. A gyárakban, üzemekben termelnek, hiszen a leállás veszteséget eredményezne. A heti rutin, rohanás után a háztartási munkára is hétvégén, sok esetben csak vasárnap kerül sor…
S kik azok mégis, akik Isten házába tartanak vasárnaponként?
Azok a keresztyének, akik hasonló szellemiségük folytán meghallják a Szentlélek hívását, akiknek Isten fia, Jézus Krisztus megmenekülést és életet jelent. Akik tudják, hogy a heti munka után Isten szavának hallgatása erőt és reményt ad a mindennapok megpróbáltatásainak elviseléséhez és az örökkévalósághoz. Akik le tudják, le merik tenni munkájukat, és Isten dicsőségét hirdetik ezen a - még ki tudja, meddig piros betűs – vasárnapon is.
Áldott Pünkösdöt kívánok!
„Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” (1Kor 31-32)