2011 pünkösd

Részletek

Írta: Angol Református Egyház

ÖRÖKKÉVALÓ ISTENÜNK,
Magasztalunk Téged
Szereteted áradásáért
Amit a teremtett világnak adtál.
Magasztalunk Téged
Szereteted örömszerző erejéért,
Ami mindörökre a miénk
Kitöltött Szentlelked által:
Létezésünk kiapadhatatlan forrásában,
A megvilágosító fényben,
És minden életben, ami csak él és mozog a Földön.
Dicsőítéseddel van tele a szánk,
Értelmünk tisztán lát,
Szívünkben fellángol a szeretet tüze,
Mivel újra ránk ragyogsz a Lélek kegyelmével,
S a jövő felé fordítod tekintetünket,
Amit elhoz majd hozzánk szereteted szentsége és győzelme
Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

ISTEN LELKE,
Járd át szolgálatunkat,
S vedd el szívünk közönyét.
Jöjj el hozzánk, mint az élet kenyere,
Mint a teremtés forrása, irányítója és célja,
Teremts új életre minket,
S újítsd meg hitünket.

Angol Református Egyház

Részletek

Írta: Lakasz Andrea

Gyermekkorom vasárnap reggelei élénken élnek emlékezetemben. Azok a vasárnapok voltak a legizgalmasabbak, amikor nagyanyámmal a templomba mehettem. Büszkén, ugyanakkor megilletődve lépkedtem vele a falu túlsó végén álló templomunkba.

Emlékszem, sokan összegyűltek már akkorra, mire mi oda értünk, de nagyanyám helyét senki nem foglalta el. A nénik örömmel üdvözölték egymást, és állapították meg időről-időre, milyen nagyot is nőttem. A kétkezi munkában elaggott tekintetek érdeklődéssel fordultak egymáshoz, hogy megvitassák, ki halt meg, ki született, ki házasodott, betegedett meg, vagy éppen érte baleset. Fontos tájékozódási helyszínül is szolgált Isten háza.

A falusi embereknek abban az időben „szent” volt Isten rendelkezése, amely szerint a hetedik napon pihenjenek meg. Számukra valóságos ünnep volt a vasárnapi istentisztelet; a férfiak kalapban, öltönyben, a nők fejkendősen igyekeztek a lelki táplálékért hétről-hétre.

Én akkoriban nem sokat értettem a lelkész igehirdetéséből, és a körülöttem ülő nénik éneklését is inkább kántálásként vagy sipákolásként éltem meg. Ennek ellenére úgy éreztem, valami fontos dolog történik velem.

Hazamenve a családi Bibliát bújtam nagyanyámnál, amelynek megsárgult évszázados lapjai különös kincset jelentettek számomra. A vasárnap valami más volt, mint a hétköznapok.

S hogyan telik el egy vasárnap napjainkban?

Az üzletek nyitva állnak, hiszen hétvégén több idő jut a vásárlásra. A gyárakban, üzemekben termelnek, hiszen a leállás veszteséget eredményezne. A heti rutin, rohanás után a háztartási munkára is hétvégén, sok esetben csak vasárnap kerül sor…

S kik azok mégis, akik Isten házába tartanak vasárnaponként?

Azok a keresztyének, akik hasonló szellemiségük folytán meghallják a Szentlélek hívását, akiknek Isten fia, Jézus Krisztus megmenekülést és életet jelent. Akik tudják, hogy a heti munka után Isten szavának hallgatása erőt és reményt ad a mindennapok megpróbáltatásainak elviseléséhez és az örökkévalósághoz. Akik le tudják, le merik tenni munkájukat, és Isten dicsőségét hirdetik ezen a - még ki tudja, meddig piros betűs – vasárnapon is.

Áldott Pünkösdöt kívánok!

„Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” (1Kor 31-32)

Részletek

Írta: Dsida Jenő

Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering utjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
Mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…

És ismételik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Ur - kimondja!

1924

Részletek

Írta: Horváth Éva

Az Úr Jézus, feltámadása utáni negyvenedik napon az Olajfák hegyén elbúcsúzott tanítványaitól, és megígérte, hogy elküldi maga helyett a Szentlelket – így velük lesz minden napon.

Amikor az egyik csoportban így kezdtünk hozzá nemrégiben pünkösd történetéhez, egy kislányból szinte kirobbant: „Nekem már csak harminckilencet kell aludnom, s visszajön az anyukám!” Döbbenten meredtek a többiek az izgalomtól hirtelen kipiruló, könnybelábadt szemű társukra. Néhány másodperc csend után a hallottak, látottak ezt mondatták velem: ebben minden benne van, amiről a mai alkalommal beszélgetni szeretnénk!

Az a gyermek, akivel édesanyja minden nap vele van, s az, aki édesanyját már hónapok óta nem látta (külföldi munkája miatt nagyszülei gondoskodnak róla) egyaránt tudja, hogy anyja nagyon szereti őt.

Mégis, szerettünk visszajövetelét nagyon várjuk, imádkozunk érte, és már ha csak rá gondolunk is, repes a szívünk. Hát még, ha megérkezik: forró ölelés, elmondhatatlan öröm, kacagás vagy éppen örömkönnyek... izgatott élménybeszámoló! Végre velem van, s így már minden könnyebben megy, bátrabb vagyok, nem félek.

A tanítványok nem tudták pontosan, kire várnak, nem tudták, hogy „már csak harminckilencet kell aludniuk”, ám hittek annak, aki ígért nekik valamit, Valakit. S amikor eljött, az minden képzeletüket felülmúlta. Mintha hatalmas szélzúgáshoz hasonló hangot hallottak volna, mintha kettős tüzes lángnyelvek ereszkedtek volna le rájuk- szívüket betöltötte az a Szentlélek, akit Jézus Krisztus ígért nekik. Mindezek pedig micsoda változást hoztak! A nemrég még félénk, bezárkózó, szorongó tanítványok attól fogva bátorsággal tettek tanúbizonyságot arról, amit átéltek Jézus mellett, s arról, amit megértettek az ő Uruk váltságművéből. Másképpen kezdtek el beszélni ezután mindnyájan, mégpedig úgy, ahogyan a Lélek adta nekik.

Péter kezdte a sort, kinek hiteles szavait hallgatva sokan rádöbbentek eddigi hibás életlátásukra, hiábavaló életükre, az ebből adódó rossz döntéseikre, és újat akartak kezdeni. Az első pünkösdkor több, mint háromezer ember tért meg, mert Péter a Lélek által szólt.

Hamarosan folytatódott a sor a többi tanítvány bizonyságtétele, „nyelveken szólása” által – ami nem mindig jelentett hosszú beszédet, sőt! Jelentett odafigyelést a másikra, csendes meghallgatást, ha kellett, sok feladat önként vállalását, ha kellett, háttérben maradást – ahogy a Lélek adta. A szeretet nyelve ez, amit mi is megkaphatunk, s amit mindenki megért.

Mindannyian átéltük már – legalább egyszer – hogy valamit, amit megígértek nekünk, vagy egyszerűen nagyon vágytunk rá, mégsem kaptunk meg (a legtöbb gyermek ezt hallva bőszen bólogat, esetleg sorolja is csalódásait). Olyan is előfordulhatott, hogy mi feledkeztünk meg ígéretünkről, rosszabb esetben nem álltuk a szavunkat (ilyenkor többnyire nagy a csend). Csalódni, és csalódást okozni egyértelműen rossz érzés. Egyszer valaki elmesélte egy gyermekkori élményét. A tanító néni év elején egy nagyon szép karórát mutatott fel az osztálynak: aki a legszorgalmasabban fog tanulni, évvégén azé lesz. A történet elmesélője mindent megtett a hőn áhított ajándék elnyerése érdekében, s elmondása szerint erős alapja volt a várakozásának. Ám bizonyítványosztáskor nem ő, hanem egy olyan valaki kapta az órát, aki a tanítónő rokona volt. Csalódottságában rá sem tudott nézni a könyvre, amit ő kapott. Ám estére elszállt dühéből annyi, hogy kezébe tudta venni az ajándékát. Hamarosan rádöbbent, milyen nagyszerű dolgot kapott, sokkal értékesebbet annál, mint amit annyira óhajtott.

Amit Isten ígér, abban biztosak lehetünk, hogy megtörténik. Személyes életünkben nem kapjuk mindig azt, amire vágyunk, ám egyhamar kiderül, hogy Ő annál sokkal jobbat adott. Tudunk-e bizalommal, hittel várni, ha mégoly hosszúnak tűnik is a várakozás? Ha igen, már az is a Szentlélek munkája, ha türelemmel, békességgel várakozva hűségesek maradunk Istenünkhöz (Gal 5,22). Hiszen a mi Mennyei Atyánk rosszat nem akar nekünk.

„Mert néktek lett az ígéret, és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2,39)