2011 pünkösd

Részletek

Írta: Hálaadás szerkesztőség

Budapest XIII. Kerület Önkormányzat Képviselőtestülete Berkesi Gábor lelkipásztornak a kerületben végzett kimagasló szakmai munkája elismeréséért a "Budapest Főváros XIII. kerületért" díjat adományozta. Az elismerést 2011. június 1-én, ünnepélyes gálaműsor keretében adták át. Ezúton is szeretettel gratulálunk lelkipásztorunknak, és Isten áldását kívánjuk további munkájára!

Részletek

Írta: Mátyás Imre

Beszélgetés Brunner Balázzsal

– Beszéljünk először arról, hogy honnan jöttél. Te nem jártál vallásos iskolába, mégis idehozott valami… Hogyan csöppentél a Pozsonyi útra?

– A XIII. kerületben nőttem föl, a Radnóti Miklós utcában éltem. Szüleim nem templomba járó emberek. Tizennégy éves koromig fel sem merült a vallás témája. De egyszer volt egy pont, amikor azt mondták nekem – ’95 szeptemberében, ha jól emlékszem –, hogy itt van ez a Pozsonyi úti gyülekezet, ahol van vasárnap kilenctől tízig (mert akkor még akkor volt) konfirmációs előkészítő, és bár ők nem gyakorolják a vallást, én nézzem meg. Így aztán ’96-ban konfirmáltam.

– Ezek szerint tetszett…

– Igen, bár akkor gyerekként még más jelentőséggel bírtak ezek az alkalmak. Később, augusztusban találtam egy levelet bedobva a postaládába, hogy van egy ifi, ami péntek délután 4-kor kezdődik. Nagyon jó társaságnak bizonyult, akkor indult el az egész, és lassan egyre inkább megértettem, hogy itt valami többről van szó.

– Volt-e egy bizonyos pillanat, ami nagyon megfogott és „bekötött” a Pozsonyi úthoz?

– Nem tudok ilyet mondani, jártunk az alkalmakra, voltak szerepléseink is, de kimondottan egy bizonyos pillanatot nem tudok, inkább egyfajta fejlődés volt.

– Jársz három különböző csoportba, vagy alkalomra: szerdai imaóra, nagyifi és vasárnap. Melyik mit ad számodra, és miben különböznek?

– Teljesen mást jelent. Túl nagy távolságra nincsenek egymástól, időben egy-két nap, de teljesen másról szólnak. Az ifibe ’96 óta járok, tizenöt éve. Rendkívül a szívemhez nőtt. Tulajdonképpen változatlan formában működik. Azóta új tagok jöttek, katolikusok is, házasságok köttettek, gyermekek születtek, mindenki elkezdett dolgozni, lettek pótpresbiterek és Csillagpont szervezők. Péntek este mégis – bár egyre később – összegyűlünk és történik valami. Ebben a csoportban a felnőtt életünk során felmerülő kérdéseinkre is választ tudunk egymás segítségével kapni.

– Akkor a közvetlensége az, amit szeretsz?

– Igen, és az hogy amellett, hogy nyitottak vagyunk, emellett a öt-tíz éves barátságokban az igéken keresztül egymást tudjuk segíteni.

– Engem kicsit megdöbbentett, amikor először mondtad, hogy szerdán is lejössz, és az imaórán közreműködsz. Pedig úgy látom, elemedben érzed magad itt is.

– A gyülekezet csak vasárnap járó tagjai nem sokat tudnak a szerdai imaóráról. Az istentisztelet utáni hirdetésben elhangzik egy mondat róla. Természetesen itt is van egy „kemény mag”, az idősebb korosztály tagjaiból, presbiterekből, és másokból is, és egy-egy téma után rövidebb-hosszabb beszélgetés alakul ki. Ez sok mindentől függ. Megfontolásra méltó volna, hogy a konkrét tematikát vasárnap is hirdessük, például egyszer a helvét hitvallás harminc fejezetéről szólt egy-egy alkalom, végigbeszéltük mindet, és nagyon jó volt. Most a Bírák könyvéről beszélünk. Akik ott vagyunk, nekünk nagyon sokat jelent, hiszen lényegesen bensőségesebb, mint vasárnap.

– Vasárnap…

– Az istentisztelet funkciója számomra, hogy valamilyen heti vonalvezetést adjon. Ha nem jutott időd Bibliát olvasni, ha nem imádkoztál, ha semmi sem történt egész héten, itt akkor is muszáj megállnod, és elgondolkodnod azon, amit akkor hallasz. És itt nem arról van szó, hogy az egészet végigbeszéled, vagy végigkérdezed, hanem az, hogy 50-60 percre megállsz és elgondolkozol. Ezért borzasztóan fontos a vasárnapi istentisztelet.

– Az elmúlt tizenöt évben sokféle szolgálatod volt, karácsonyi szereplés, ifjúsági istentisztelet. Melyikre emlékszel legszívesebben?

– Három karácsonyi szolgálat volt, amire emlékszem. Az utolsó előtti talán öt éve, ahol sikerült azt megcsinálni, hogy csak saját erőből összehozzunk egy karácsony előtti vasárnapi alkalmat. Gyakorlatilag egy negyven perces énekekből, versekből álló szereplés volt, és nagyon jó lett. Az első számunk az „Ajtódon valaki kopog” „a capella”, hangszer nélkül. Amikor elkezdtük, mindenki nagyon izgult, kockázatos volt. És mégis nagyon szépen megszólalt, betöltötte a templomot. A másik a tavalyi, húsvét szerdai szolgálat volt. Bonyolult volt, mivel utána volt a Nagypéntek, a tévés istentisztelet. Ez azért volt óriási dolog, mert akkor már mindenki dolgozott, és mindenki a drága szabad idejét áldozta rá. Volt három gitár és egy basszusgitár, a koncepciója pedig nem egy bizonyos húsvéti pillanat, hanem tizenkét énekben az egész húsvéti történés feldolgozása. Olyan emberek vettek benne részt, akik azelőtt még soha nem vállaltak ilyesmit. Aztán egy kedves élmény. Még Dobos Andris volt a segédlelkész. Felhívott, hogy kéne kántor december 31-én az esti istentiszteletre. Felírtam mindent, gyakoroltam. Már az előjátékot játszottam 17:59-kor, amikor felküldött valakit, hogy lesz a végén a Szózat is. Pánikba estem, hiszen benne van ugyan a Korálkötetben, de még soha nem játszottam előtte (pláne nem orgonán). Egy elütésem volt végül benne, és az azt követő évben szintén ugyanott bakiztam. De sikerült…

– Magadról és a tervekről. Az elmúlt időszakban énekeskönyvi énekek feldolgozásával foglalkoztál. Hogyan képzeled ezt el, és milyen énekekből válogatsz?

– Mindenekelőtt magamról annyit, hogy vegyészmérnökként dolgozom. Ez napi nyolc plusz x óra elfoglaltságot jelent, emellett próbálok zenélni, mondhatni „fejben”. Általában ha elkezdek valamit, akkor mindig van valamilyen célom. Itt annyiban történt másképp, hogy nagyon sok helyen találkoztam a fekete énekeskönyvvel: pénteken gitáron, szerdán harmóniumon, vasárnap a templomban, és egyszerűen beleütköztem a tradícióba, hogy az énekeket mindig orgonán kísérjük le. Bizonyos énekeknél még az ének meg a dallam egybeillik, de az orgona már nem „illik” alá: egyes énekeket túl patetikussá tesz, megváltoztatja a hangulatát. A tradíció nagyon kemény dolog: nagyon sokan megszokták az orgonát. A másik fele, hogy a gitárt sok helyen kritika éri, hogy az „komolytalan”, hogy „ne akkordozzunk”, stb. Pedig igenis lehet úgy gitározni, hogy az szép legyen és visszaadja az ének hangulatát. Vegyük például a 275. dicséretet (Az Úristen az én reménységem): az első négy versszak egyfajta hangulatú, de a végén az Egyházról szól, más hangulatban. Kicsit átírtam az akkordokat, és a gitárkíséret így már jobban illik hozzá.

– Véletlenszerűen veszel elő énekeket vagy van valamilyen rendezőelved?

– Az egyetlen elv, hogy éppen mibe futok bele a gyülekezeti élet során. Nagy kedvencem a gregorián, például a 363. dicséret, pedig ezt nem is énekeljük. A régi magyar énekeket is szeretem, ott például az orgona néha kifejezetten erőltetett dolog. Nem azt mondom, hogy feltétlenül be kell törni az istentiszteletekre a gitárral, de szerdán előfordult, hogy gitárral kísértünk és sokaknak tetszett.

– Sokmindennel foglalkoztál a zenében: négyszólamú kórusátiratot készítettél dicséretből, gitároztál, orgonáltál, harmoniumoztál. A hangszeres tapasztalatok közül mi nőtt legjobban a szívedhez?

– A billentyű örök szerelem, gyerekkorom óta elkísért, ötéves koromtól jártam zongorára, tizennégy éves koromig. Aztán jött a gitár, nagyon izgalmas volt, másképp kellett gondolkodni. Volt egy nyár, amikor basszusgitároztam, furulyáztam, doboltam. Közben elkezdtünk írni egy albumot. 2002-ben beléptem egy jazz-rock együttesbe, billentyűztem. 2002-2003 nyarán raktuk össze az albumomat, egy instrumentális rock album. De mindeközben az egyházzene megmaradt. Most azért áll közelebb hozzám a gitár, mert érzem, hogy fejlődnöm kellene benne. Sok olyan ötletem van, amely még megvalósításra vár. A cél az volna, hogy egy gitárral vagy kettővel, más kísérettel, de megszólaljon egy ének, és aki hallja, azt megérintse.

– Van-e bármilyen más terved, amit szeretnél megvalósítani?

– Jó kezdeményezés lenne (félig-meddig már el is kezdődött), hogy a szerdai alkalom előtt legyen egy tízperces énektanulás. Lehetne beszélni az énekekről, azok keletkezéséről, történetéről, majd megtanulni és rendszeresen énekelni azokat.

Részletek

Írta: Berkesi Anna

Homérosszal is Jézushoz

Ritoók Zsigmond ókorkutatóval beszélget Simon Erika

Mindent csak úgy kaptam, azt viszem tovább. Isten adja a hitet.

Született egyszer egy Gyermek, akinek szenvedéséből mindnyájan élhetünk. Aki által szerethetjük egymást. Mert Ő előbb szeretett minket.

A „Miért hiszek?” sorozat legújabb kötete.

Kairosz Kiadó, 2011. 1500 Ft

Komjáthy István – Dóka Péter: Betyárvilág

A gazdagon illusztrált kötet a 19. századi betyárvilágba vezeti el az olvasót. Az izgalmas történetekből a korszak számos legendás alakját megismerhetjük: a nyalka Sobri Jóskát, a furmányos, álruhákat kedvelő Savanyú Jóskát, a bosszúálló Juhász Andrist. Olvashatunk kegyetlen zsiványokról, lóvá tett pandúrokról, és találkozhatunk a két legügyetlenebb magyar betyárral, Csirkóval és Buckóval is. Az elbeszélésekhez Szántói Krisztián készített hangulatos, színes rajzokat. A kötet, amelyben egyaránt helyet kaptak kalandos, tréfás és megrendítő történetek, Komjáthy Istvánnak, a Mondák könyve szerzőjének eddig fel nem dolgozott gyűjtésén alapul. A gyűjtő gyülekezetünk presbiterének, Komjáthy Istvánnak a nagyapja.

Móra Kiadó, 2011, 2990 Ft

Református Énekek X.

2011. június 25. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Művészetek Palotája)

„A Református Énekek hangversenyt – amely a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepe – 2002 óta azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből koncertfelvétel készüljön professzionális előadók tolmácsolásában, amely új CD és DVD kiadását teszi lehetővé. A ma már 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust, kitűnő karnagyokat, szólistákat, kamarakórust és világhírű orgonistákat felvonultató koncertet hazai protestáns testvéreinken kívül egyre több „világi zenekedvelő” és külföldi vendég látogatja. A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal, így mindösszesen 1700 ember énekli a Zengő Igét.”

Jegyek kaphatók a Stereo Kft. üzletében (1114 Budapest, Bartók Béla út 59.), illetve a MÜPA jegypénztáraiban (www.mupa.hu).