Az idei nyári ifitábort (augusztus 3-7.) ezzel a szóval lehetne legjobban összefoglalni. Ugyanis a mostani együttlétünk a Szatmárban sok kis apró kockából állt össze, melyet bizonyos távolságból, felülről lehet egy egységes képként értelmezni, amely – reménységünk szerint – Krisztust ábrázolja.
Kárpátalján már ismerősként voltunk jelen Badaló községben. Sajnos csak ketten tudtunk oda elmenni, hosszas imádkozás és egyeztetések után, mert a határátlépés csak érvényes útlevéllel lehetséges. Mindenesetre volt ismét feladat, a hatalmas parókiaudvart kellett rendbe tenni – fűnyírás, kaszálás, meszelés –, hogy rendben legyen az augusztus 20-i ünnepélyre, ahol Szatmárcsekével aláírják a testvér-települési megállapodást. Mindemellett én még igei szolgálatot végezhettem Haláboron, Borzsován, Mezőváriban, és látogatást tettünk Tiszabökényben is. Öröm volt együtt lenni és találkozni a régi ismerősökkel, és öröm volt nézni a templomi és a faluközösség alakulását.
Két nap után két fővel bővült a csapatunk, immár a határon innen. Vajáról kiindulva biciklivel elmentünk megtekinteni a csodálatos nyírbátori gótikus templomokat. A műemlék templomok mellett megtapasztaltuk a város fejlődését is, mely a hagyományápolásban is megnyilvánul: legendákat, történeteket mintáztak meg szoborkompozíciókban, mindezt szép parkos-ligetes környezetbe helyezve. Kalandos volt a kerékpáros hazaút: koromsötétben tekertünk vissza a vajai szállásunkra.
Másnap a reggeli áhítat után - megismerkedve a Vajai-tó nyugodt szépségével - újabb csapattagok érkeztek. Közös kirándulásunk eredményeképpen felfedezhettük a Szatmár vidékének kincseit. Voltunk Csengerben, ami jelentősen megszépült a Makovecz-csoport épületeinek köszönhetően. Megtekintettük a gyönyörű középkori templomot, ahol annakidején hitvallást is fogalmaztak Méliusz Juhász Péter vezetésével. Következő utunk Nagygécre vezetett, ahol már csak néhány ház és a romos templom áll, mert az 1970-es árvíz után nem engedték visszatelepülni a lakókat. Megrázó élmény volt ez a holt falu. Csengersimán a festett fakazettás templom egy gyönyörű félszigeten fekszik, de sajnos hetente még több turista látogatja a templomot, mint helybeli. Szerencsére a csak pár napja odakerült lelkésznő bizakodva tekint a jövőre. A gacsályiak is reménykednek, hogy az ő szintén középkori templomuk ismét megújulhat – akárcsak a falu lelki közössége. Végül két gyönyörű Europa Nostra-díjas templomot néztünk meg. Mind Szamosújlakon, mind Gyügyén olyan szépen sikerült felújíttatni Isten házát, hogy régi formájukat méltóképpen tükrözik; ezért kaptak ilyen elismerést. A gazdag szombati napra a koronát egy pompás éjszakai fürdőzéssel tettük fel Vásárosnaményban.
Másnap a túrricsei istentisztelet után még lementünk a Túrhoz is, mely szinte kínálta, hogy megmártózzon benne az odalátogató. Mi, szívfájdalom, kihagytuk, de elhatároztuk, hogy még egyszer elmegyünk oda.
Ilyen értelemben nem is tehetünk pontot, csak kettőspontot az ifitáborunk végére. Folytatni kell ennek a hagyományban és látnivalókban oly gazdag vidéknek a megismerését. Nehezen jöttek össze az emberek és a programok, de hálásak vagyunk mindezért Istennek, hogy engedett bepillantást nyerni az itteni krisztushívő magyarság életébe. Vendégszeretetből sem volt hiány, így illesse hálás köszönetünk vendéglátóinkat határon innen és túl. A mihamarabbi viszontlátásra, Szatmár!