A Bibliában számos helyen találkozhatunk példázatokkal, amelyek az igazsággal foglalkoznak (pl. Jób könyve). Kétezer évvel ezelőtt is éltek emberek, akik „buliról bulira” járva élték életüket, s azért sokszor még elismerést is kaptak. Luther idejében sem létezett erkölcs, morál, az egyház fel- és kihasználta Isten írott igéjét a tömegek manipulálásához.
Hol van akkor az igazság? – kérdezhette talán korábban maga a reformátor is. Bárhova is nézünk, igazságtalan ítéletekkel, a javak egyenlőtlen elosztásával, igazságtalanságokkal találkozunk. A gazdagok gazdagodnak, a szegények egyre szegényebbek lesznek.
Az embereknek mindemellett nem elég a pénz, hatalmat is akarnak, uralkodni akarnak valaki(k) felett. Így van ez a családon belül ugyanúgy, mint az egyes népek, népcsoportok közötti viszonyt illetően (a politikai dimenziót inkább nem is említem). Mennyi és mennyi szívfájdalmat, véráldozatot okozott már és okoz ma is a hatalomvágy…
Isten nem így akarta. Amikor átadta a Földet az embereknek, minden „igen jó” volt (1Móz 1,31). Az ember a bűnbeeséssel elindult azon az úton, amelyen egyre távolabb került Teremtőjétől. Uralkodási vágyának elkeserítő mementói szerte a világon láthatók.
Ha csak földi életünk lenne, nagyon rossz lenne a helyzet az igazság tekintetében. Isten azonban kijelentette, minden földi halandónak az ő ítélőszéke elé kell állni, amikor eljön a nap, akár hívő valaki, akár nem. Jézus áldozata folytán a keresztények útja a mennybe vezet, de csak azt követően, hogy Isten minden földi bűnüket, tettüket mérlegelte, majd rendezte.
Ebből is látszik, hogy tetteink, gondolataink, szavaink különös jelentőségűek az örökkévalóság szempontjából. Mind a bűnösök, mind Jézus Krisztus követőinek tettei is mérlegre kerülnek, s legvégül kiderül: egyetlen abszolút igazság van!
„Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.” (Róm 14,12)