2010 reformáció

Részletek

Írta: Lambert Győzőné

Árva Bethlen Kata

Árva Bethlen Kata Erdélyben, Bonyhán 1700. november 30-án született (Bethlen Gábor családjából), Bethlen Sámuel Kis-Küküllő vármegye főispánjának és Borsai Nagy Borbálának negyedik gyermekeként. Abból a Bethlen-családból származott, mely a Teleki- és Apafi-családdal együtt Erdély XVII-XVIII. századi kulturális arculatát jelentős mértékben meghatározta.

Édesanyja, 1717. szeptember 11-én férjhez adta kedvenc mostohafiához, gróf Haller Lászlóhoz. A házasságukból három gyermek született. Haller gróf 1719. június 1-én meghalt, és az anya 1722. május 26-án másodszor is férjhez adta gróf Teleki Józsefhez. Házasságukból tíz gyermek született. Életét sok csapás érte, gyermekei meghaltak, második férje Teleki József gróf 1732. november 1-jén meghalt, ezért ettől kezdve Árva Katának nevezte magát.

Bethlen Kata Méltóságos Patróna Asszony, miután harminckét évesen családtalan maradt, a vallásnak, a jótéteményeknek, és a tudományoknak élt. Élete a református vallásért való küzdelemben telt el, és szinte feloldódott az egyházban. Belső világának középpontjában kétségtelenül a pietizmussal (protestáns valláserkölcsi irányzat, amely a szigorú önmegtartóztatást, a mély érzelmiséget és a hit melletti harcos kiállást hirdeti) átitatott kegyesség állt, amely személyiségének minden elemét, érzelemvilágának minden rezdülését meghatározta. A református egyház számára nemcsak a hitvallást jelentette, hanem a magyar kultúrát és irodalmat is.

A közművelődésére áldozó szociális érzékét apjától, az enyedi kollégium világi kurátorától, Bethlen Sámueltől örökölhette, aki Bethlen János kancellár fia, és a híres diplomata, Bethlen Miklós öccse volt. Szenvedélyes könyvgyűjtő: Magyar bibliotékájában a megelőző két évszázad több mint ötszáz kéziratos és nyomtatott hungarikumát gyűjtötte össze, és az egyik leggazdagabb XVIII. századi erdélyi asszonykönyvtárat hozta létre. A könyveket az Olthévízen keltezett 1757. augusztus 18-án írt végrendeletben a nagyenyedi kollégiumra hagyta, amely 1849-ben a szabadságharcban leégett és a könyvtár elpusztult.

A református egyház gyámolításán kívül leginkább a természettudományok – orvostudomány és növénytan – foglalkoztatták, orvostudományt tanult Köleséri Sámuel, Simoni Márton és Borosnyai Márton Medicina Doktoroktól. Ez az érdeklődése a könyvállománya összetételén is észrevehető.

A török kiűzése az országból a kulturális élet új intézményrendszerének megteremtését tette lehetővé, igaz, a protestáns művelődési intézmények erős, államilag támogatott katolikus nyomás alatt működtek. A magyar arisztokrácia és a köznemesség tudományok iránt érdeklődő tagjai, ugyanígy az erdélyi protestáns értelmiség szoros kapcsolatokat ápolt a nyugat-európai polgárosodó államokkal. Főpapjaink mellett a XVIII. század folyamán a magyar főurak tettek legtöbbet a könyvtári kultúra felvirágoztatása érdekében. Magyar művelődéspolitikát folytató királyi udvar hiányában rájuk hárult a magyarországi és erdélyi művelődési élet szervezése és működtetése. Közéjük tartozott, főként vallási indíttatásból Bethlen Kata is.

Bethlen Gábor családjából származva, híven őrizte Erdélyben nagybátyja, Bethlen Miklós kultúrmecenatúrájának nemes hagyományait: iskolákat segített, könyveket gyűjtött, alapítványokat tett, kora legjobb tudósait – köztük elsőként Bod Pétert – támogatta.

Mindent megtett az erdélyi protestáns tudományos és irodalmi élet serkentése érdekében, kitűnő segítőtársra találván a XVIII. század középső évtizedeinek legnagyobb erdélyi tudósában, Bod Péterben, aki 1743-1749 között udvari papja volt. Bod helyét 1752-től Málnási László foglalta el. Az olthévizi és fogarasi otthona az erdélyi művelődés egyik kisugárzó központja lett.

Bethlen Kata erős református hitvallásán kívül támasza volt az írás. 1744-ben kezdte el önéletírását, és élete végéig folytatta. A csonkán maradt kézirat csak halála után, 1762-ben jelent meg Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása címmel. Még életében megjelent, a Védelmező erős pais imádságoskönyve. Írásművészetének jelentős részét képezi rokonságával, a Telekiekkel és a Rádayakkal folytatott kiterjedt levelezése.

Bethlen Kata szüntelenül kezdeményezte új meg új könyvek kiadását. A maga költségén nyomtattatott ki könyveket, többek között Nádudvari Péter nyolcvannégy prédikációját (Kolozsvár, 1741), a Szentírás értelmére vezérlő lexikont, 1744- ben, a fejedelmi korszakban élt Keresztúri Pálnak Egyenes ösvény nevű szép könyvét, 21 predikációját, stb.

Oktatási kérdésekkel is foglalkozott, bírálta a leánynevelés korabeli hiányosságait.

A gyülekezeteknek és személyeknek ő maga személyesen is gyakran ajándékozott könyveket. Iskolákban nyelvtankönyveket, ábécéket, zsoltárokat osztott a gyermekeknek, az olvasni tudóknak bibliákat.

Egyes gyülekezetek és személyek mellett Bethlen Kata az erdélyi református kollégiumokat is támogatta. 1736-tól három évtizeden át árva Bethlen Kata testvére, Bethlen Imre volt a székelyudvarhelyi kollégium főgondnoka. Bizonyára az ő révén figyelt fel az udvarhelyi gyűjtemény gondjaira. 1744-ben költségén vásároltak meg néhány kötetet az egykori gyulafehérvári kollégium könyvtárából szétszóródottak közül. A további beszerzések támogatására 1758-59-ben 630 forinttal alapítványt létesített. A marosvásárhelyi Református Kollégiumnak egyszeri adományként 1756-ban 2000 magyar forintot adományozott.

Szaktekintélye volt a hímzőművészetnek is. Hímzőműhelyeket rendezett be udvarában. Az itt készült egyházi jellegű darabok fennmaradtak, a világi célra készült hímzések csak leírásokból ismeretesek.

Bethlen Kata 1759. július 29-én halt meg Fogarason, az ottani református templomban található sírkövén Bod Péter emlékverse olvasható. Írói munkásságára a XX. század közepén Németh László esszéje, majd drámája irányította a figyelmet. Életéről Kocsis István is írt monodrámát Árva Bethlen Kata címmel.

Részletek

Írta: Dsida Jenő

Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
…Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.

Részletek

Írta: Ravasz László – Emlékezéseim

A Református Megújulási Mozgalom

1948. április 14-én Ravasz László személyesen találkozott Rákosi Mátyással. Két hét múlva lemondott püspöki székéről és Leányfalura költözött. A református egyház kommunista elnyomás alá került. Megszűntek a felekezeti iskolák, a világiakból kiszorult a vallástanítás, megszűntek a diakonisszaházak. Az egyházi vezetőket politikai célokra használták.

1956. október 31-én a Kálvin téri gyülekezet visszahívja Ravasz Lászlót. Másnap a volt püspök rádióbeszédben fordul a reformátusság felé, átveszi az egyház lelki irányítását, kéri Bereczky Albert lemondását „egészségi állapotára való tekintettel”. Néhány hét alatt megalakul a „Református Megújulási Mozgalom”, és november közepén körlevelet ad ki. Ehhez több mint 900 presbitérium, vagyis az egyház többsége csatlakozik:

„Nagytiszteletű Presbitérium! Kedves Szolgatársam!

Bizonyára tudomásotok van a november elsejei rádióüzenetből arról, hogy a Református Egyház közvéleményének és közszükségének parancsára Budapesten Országos Intézőbizottság alakult, amely célul tűzte ki, hogy egyházunkban az Ige és a lelkiismeret szabadságát helyreállítja… […]

E minőségben fordulok most hozzátok atyai és pásztori szóval. Kérlek Titeket, Isten színe előtt foglalkozzatok ezzel a nagy kérdéssel és presbiteri határozattal döntsétek el, csatlakoztok-e ehhez a mozgalomhoz?

Miért volt szükség erre a mozgalomra?

Azért, mert az egyház szörnyű nyomorúságba jutott. Krisztus magyar egyházát nem egyházi szempontból és érdekből kormányozták, hanem külső, világi érdekek szerint. Ez a mód nem volt más, mint az, amelyet a XX. pártülés leleplezett és az utolsó hetek csodálatos forradalma az ország testéről mintegy kényszerzubbonyt ledobott. Nincs ma Magyarországon egyetlenegy ember, aki ezt a rendszert vissza akarná állítani.

Ez a rendszer mélyen belegyökerezett a magyar református egyház életébe s isteni szolgálatát megbénította. Az igehirdetést politikai propagandával elegyítette, az egyház életműködését leszűkítette, […] és helyére parancsuralmat ültetett.

Mit akarunk?

Azt akarjuk, hogy az egyház hű maradjon Urához. Isten Igéjét tisztán hirdesse. Szolgálatát történeti úton kialakult munkaágakban szabadon gyakorolja. Szervezetéből és igazgatásából tűnjék el minden demokráciaellenes gyakorlat. Legyen valóság zsinatpresbiteri alkotmányformája. […]

Nem politikai mozgalom

Ez a mozgalom nem politikai és az országos politikának nem függvénye. De hangsúlyozni kívánjuk, hogy hazánk szociális átalakulását helyeseljük és elősegítjük. […]

Budapest; 1956. november 13.

Ravasz László”

1957 áprilisában az egyházkerületi tanács a megújulási mozgalmat „ellenforradalmi akciónak” minősíti, tagjait, szervezőit az egyház üldözni kezdi. Ravasz László még februárban visszatér leányfalui száműzetésébe, és a forradalmi eseményeket később így summázza:

„A megújulási mozgalom időileg egybeesett a nemzeti forradalommal, de érzelmi egybehangzáson kívül más kapcsolat nem volt köztük. Az egyházi mozgalomban részt vettem, mert segíteni kellett. Égett a ház. Nem törődtem azzal, hogy a tűzoltókat néha gyújtogatás vádja alatt becsukják. […] Életemben sok dolgot rosszul csináltam s tévedtem a forradalom idején is. […] De erőszakkal senki sem tehet azzá, ami nem vagyok és nem voltam: ellenforradalmár.”

Forrás: Ravasz László – Emlékezéseim, Budapest 1992.

Részletek

Írta: Mátyás Imre

Mint szeptemberi számunkban jeleztük, gyülekezeti kórusunk jubileumi koncertre készül. A Hálaadás kórus 15 éves – ebből az alkalomból beszélgettünk Kárpátiné Berkesi Boglárka karnaggyal.

Hogyan emlékszel a kórus első éveire?

– 1999-ben kerültem véglegesen a gyülekezethez. Akkoriban még a kántorkodás is nagy kihívás volt számomra, hozzá kellett csiszolódnom a gyülekezet énekes szokásaihoz, ugyanakkor próbáltam vezetni is. A kórus csak alkalmanként járt össze próbálni a zenés szolgálatok előtt. Eleinte egyszerűbb, könnyebb darabokkal próbálkoztunk – sokkal kisebb felállásban –, de az első perctől nagyon élveztem és örültem, hogy a lelkészünk is ennyire a szívén viseli a kórus ügyét.

Mi volt a legnehezebb feladat számodra a kórusépítéssel kapcsolatban?

– Talán a rendszerességre nevelés a legnehezebb a mai napig. Természetesen senkitől nem várhatok erőn felüli áldozatot, de kétségtelenül a legszebb dolog megélni azt, mikor mindannyian ugyanazzal az őszinte lelkesedéssel akarunk szolgálni, s hogy ez a lehető legméltóbbá váljon, elengedhetetlenül fontos az összetartás.

Van-e olyan élményed, ami különösen megragadó?

– Valahol minden énekes szolgálat felejthetetlen, mert hálával áldozunk Istennek és ezt mindig csodálatos megélni. Mégis voltak olyan mérföldkövek a kórus 15 évében, melyekre talán évtizedek múlva is szívesen emlékszünk vissza. Istennek legyen hála, a Vivaldi: Glória bemutatása csak egy a sok közül. Számomra legalább annyira nagy élmény volt a Kodály emlékkoncert. Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, Tanár Úr előadását és hozzánk fűzött kedves szavait mindannyian szívünkbe zártuk. És ennek a kedves találkozásnak lett szép következménye a régi zeneakadémiai fellépésünk, ami szakmai értelemben számomra különösen nagy élmény, hiszen nem tudhatom, megadatik-e még hasonló az életemben! A CD-felvételünk hasonlóan felejthetetlen esemény volt. Azon az ominózus szombati napon maximálisan átélhettük az összetartozás erejét. Azóta is büszke vagyok a csapatunkra, hogy végig koncentráltan, töretlen lelkesedéssel, egy emberként akartuk, hogy a lehető legjobban sikerüljön a felvétel. Végül had essen szó a gyönyörűséges nagypénteki alkalomról, amit azóta is hálás szívvel emlegetünk – s talán nem csak mi, hanem a Kárpát-medence reformátusai is.

Honlapunkon az áll, Vivaldi: Gloria című művének előadása volt a csúcspont a kórus eddigi munkájában. Egyetértesz? Te mit tekintesz a legnagyobb eredményednek?

– Úgy gondolom, az elmondottak összessége adja a legnagyobb eredményt, emellett minden „kiszállás” – külső szolgálat – emlékezetes és maradandó élményt nyújt. Az egyik legmeghatóbb 2009 novemberében volt, mikor a monoszlói kórushétvége zárásaként Köveskálra mentünk szolgálni. A fűtetlen templomban kb. 10 embernek énekeltünk. Drága Szűz Károly bácsi, a lelkipásztor szívből jövő szavai mégis olyan melegséggel töltöttek el bennünket, hogy szinte már nem is fáztunk.

Mik a kórussal kapcsolatos terveid, rövid- és hosszútávon?

– Rövid távú terveink, hogy az idén ránk bízott feladatokat méltón elvégezzük, és tegyük felejthetetlen élménnyé a 15 éves jubileumi hangversenyünket. Hosszú távon szó esett egy újabb CD-felvételről, illetve nagy álmom minősíttetni a kórust a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – a szerk.) által. Ha Isten segít, mindezek megvalósulhatnak.

Nyilván édesapád zenei munkássága alapvetően meghatározta az életedet. Mennyiben követed az ő elveit, technikáit? Tőle tanultad a karvezetést, vagy inkább útközben, pályafutásod során?

– Édesapámtól, Berkesi Sándortól rengeteget tanultam. Talán Kántus-tag koromban kezdődött. Próbák alkalmával tökéletesen tudtam minden mozdulatának a jelentését. Sokszor zavart, hogy a többiek még mindig nem vették a lapot… A debreceni kántorképző tanfolyamokon bizonyosodott be, hogy ez lesz az én utam is. Zeneakadémistaként is rengeteget „edzettünk”, szükségem volt a tanácsaira, és ezeket vettem elsősorban alapul.

Kik voltak hatással rád munkád közben?

– A Zeneakadémián nagy hatással volt rám Maklári József és Erdei Péter tanár urak. Ők képviselték azt a fajta kifejezőerőt technikájukban, ami számomra mind a mai napig meghatározó.

Szólóénekesként mi volt a legszebb élményed? Kivel, kikkel szeretsz együtt énekelni?

– A szólóéneklés a szívem csücske. Nagyon szeretek énekelni – itt a gyülekezetben, vagy akár más egyházi rendezvényeken is – bármikor, bármit. A világi színpad viszont egyáltalán nem vonz, és persze nem is vagyok hivatásos énekes, tehát nincs helyem a magánénekesek között. Tisztában vagyok a képességeimmel, és boldoggá tesz, ha templomban énekelhetek. Úgy érzem Sepsy Katival jó párost alkotunk, örömmel énekelek Vele bármikor.

Talán kevés gyülekezeti tag tudja, hogy részben te vezeted a Staccato énekegyüttest is… Milyen arculatú ez a társaság? Mennyi időt töltesz velük? Hol lehet titeket legközelebb meghallgatni?

– A Staccato énekegyüttes Debrecenben alakult a ’90-es években Fekete Zsófi vezetésével. Én 2003-ban csatlakoztam, mint társkarnagy. A csapat főként 30-40 év közötti fiatal értelmiségiekből áll, akiket emellett más baráti programok is összefűznek. Nagyon aranyos emberkék, sokféle zenei stílusra nyitottak. Általában félévente adunk koncertet, a karácsonyi alkalom december közepén lesz.

Reformációhoz közeledünk… Hogyan gondolkodsz a mai reformációról, akár a zenében is? Szükségesnek tartod az új zenei irányok keresését? Szerinted kell-e akár gyülekezeti éneklésünkben, akár hangszeres és kóruszenénkben követni a XXI. század technikai lehetőségeit, trendjeit? Mi a véleményed gitáros istentiszteletről, az új énekeskönyvről?

– Sokszor hallom, hogy elavult az énekeskönyvünk és nyelvtanilag sem állja meg a helyét. Én nem érzem így, mert ebben nőttem föl, és egyszerűen nem zavar. Jó érzéssel tölt el, mikor veretes zsoltárainkat énekelhetjük, és egyáltalán nem jut közben az eszembe, hogy például az „őtet” duplán tárgyas ragozás. Nálunk a gyülekezeti éneklés is nagyon színvonalas; ritmikus, jó tempójú.

Őszintén szólva nem vonzanak az új zenei trendek. Úgy gondolom, hogy egyházzenei irodalmunk oly sokszínű és bőséges, hogy bőven tudunk belőle meríteni még hosszú évekig. Természetesen a minőségi modern zenétől én sem zárkózom el.

Én személy szerint a gitáros istentisztelet műfajából teljesen kimaradtam, meghagynám a következő generációnak. Biztosan van valahol létjogosultsága, de nem érzem úgy, hogy erre a vasárnapi istentiszteleti alkalom a legmegfelelőbb. 1991-2006-ig folyamatosan részt vettem nyári kántorképző tanfolyamokon; először Debrecenben növendékként, majd Sárospatakon és Miskolcon tanárként. Ez annyira meghatározó egyházzenei hatással bír a mai napig, hogy én már csak ilyen konzervatív református maradok.

A mi Urunk adjon jókedvet, egészséget és sok örömet további szolgálatodban!